C-ute koncert – TehenHUN szemével

Írta: TehenHUN | | Kategória: C-ute

Szórólap a párizsi koncertről

A Hello! Project Magyarország két lelkes, és nem utolsó sorban szerencsés tagja megvívta a hétköznapok harcát, és eljutott Párizsba, a 2017. április 16-án megtartott C-ute Cutie Circuit ~De retour à Paris~ koncertre! Köztük Andris, és szerény személyem.
„Na, milyen volt a koncert?” – kérdezték sokan az elmúlt napokban, és soha nem tudok válaszolni. Mindig próbálkozom az általam ismert legmonumentálisabb jelzőkkel, de egyik sem ér fel vele. Olvassátok el a beszámolót és megértitek, miért!

Mikor a hazautazás napján csomagoltam a szállodai szobámban, előkerült a zsebemből egy kis szórólap, rajta a La Cigale nevével, és a C-ute-tal. Hatalmasakat dobbant a szívem. A koncertet egyszerűen nem lehet kiheverni! Ha Párizs nem lett volna felejthetetlen, a C-ute azzá tette.

Andrissal már a koncertet megelőző napon felkerestük a La Cigale épületét, hogy másnap biztosan odataláljunk. Már javában készültek a szelfik, mikor egy japán úr odajött hozzánk és érdeklődött, vajon mi is a koncertre érkeztünk-e? Hát persze! Ekkor előhúzta a telefonját, jelentőségteljesen megnyitotta a fotókat, és elkezdett mesélni: a mexikói koncertről érkezett Párizsba, ahol az ő számát sorsolták ki, és vele készítettek fotót a lányok a színpadon! Aztán megmutatta a reptéren készült fotókat is a C-ute tagokról. Irigyeltük és imádtuk is a fazont. „You are the superwota!”

Balról jobbra: TehenHUN, Andris, Haka, Mary, és mégegy Mary :3

Másnap 18 órakor kezdődött a koncert, így 16 órára beszéltük meg a találkozót. Aztán, mivel nem bírtunk várni, módosítottuk a tervet vagy két órával korábbra. Mire odaértünk, legalább 400-an álltak már a sorban! Bízva abban, hogy a prémium jeggyel úgyis előbb beérünk, beálltunk a sor végére. Itt aktivizálta magát Andris. Andrisról tudni kell, hogy ha vele utazol, kinyitja számodra a világot. Értsd: hiába megy neki jobban a német, mint az angol, 5 méteres körzetben mindenkit szóra bírt, hogy honnét jött, ki a kedvence, melyik a kedvenc dala, mióta fan, és egyáltalán miről mit gondol a nagyvilágban. Fantasztikus figura! A hosszú sorban alakultak ki felszabadultabb csoportocskák, és Andris jóvoltából a mienk pont egy ilyen lett. Előttünk két Japánból érkezett lány állt (Haka és Mary), mögöttünk pedig egy Angliából érkezett fekete szépség (szintén Mary). Andris már terelt is össze minket egy szelfire. Hosszasan beszélgettünk. Néha japán barátaink mondjuk érthetetlen krix-kraxokat írtak a google translate-be, de megértettük egymást.

Aki jár Mondoconra, vagy hasonló rendezvényekre, az ismerheti azt az érzést, hogy soha nem találkoztál még a másikkal, de ugyanazért rajongtok, így olyan, mint ha ezer éve barátok lennétek. Itt is ezt éreztük mindenkivel kapcsolatban. Például hozzánk csapódott egy szintén japán férfi, akit, mivel a nevét nem tudtuk megjegyezni, mindvégig Takeként emlegettünk. Chisato fan vagy? Mi is őt imádjuk -> szelfi.
Aztán két sorral előttünk állt egy japán lány a barátjával, és ott a sorban olyan rajzott rögtönzött a lányokról, hogy… nézzétek inkább meg!

Várakozás közben rajzolt ajándék a C-ute csapatnak

A sort kettéválasztották, és a prémium jegyesek átállhattak egy jóval rövidebb sorba. Bejutottunk, és az előtérben meg lehetett venni az esemény pólóját, a koncerttörölközőt, valamint ami számunkra szintén kiemelt fontossággal bírt: ott helyezték el az ajándékdobozt. Kei, szeretett kapitányunk állította össze azt a kis füzetet, amiben valamennyi ismert magyar rajongótársunk helyet kapott. Nagyon szép füzet lett, a sorban állás alatt meg is mutattuk többeknek! Gyöngy betűkkel, de persze japánul írt bele mindent, így mi egy mukkot sem értettünk, viszont a fent említett két japán lány látványosan élvezte az olvasást!

„Take”, szintén lelkes Chisato rajongó

Aztán bementünk. A páholyokban a székeken csak néhányan lézengtek, a legtöbben, ahogyan mi is a küzdőtérre mentek. Izgalom, zsibongás, előkerültek a fényrudak. Hátul a két újdonsült japán barátunk már a kedvenc csapattagjuk színének megfelelő pólóban, két-két világító rúddal a kezükben. Ahogyan közeledett a 6 óra, a nézőtér átváltozott egy egy emberként skandáló wotává. Harsogott a ritmikus Kjüto – Kjüto, a színpadi fények végigpásztázták a területet, és egyszer csak megtörtént. A C-ute bevonult a színpadra. Elképesztő volt! Először meglátni élőben a kedvenceidet, az több, mint felejthetetlen! Nem tudom, Andris mit érzett, de én abban a pillanatban szerelmes voltam Chisatoba!!


Már álltak is körbe, és elkezdődött a Massara Blue Jeans. A lányok túlzás nélkül lélegzetelállítóak voltak! A hangjuk, a szépségük, ők maguk, egészben. És ahogyan látszott rajtuk, mennyire élvezik a fellépést… Airi arca egyszerűen ragyogott. Hiába próbálná bárki elmondani, mekkora élmény ez, lehetetlen. Folyamatos kontaktust tartottak a nézőkkel, mindig éreztették, mennyire szeretik ezt az egészet. Maimi, ahogyan Andris is megfogalmazta az én gondolatomat: egy valódi felnőtt nő. És egy felnőtt nő szépségével tündökölt a színpadon, ahogyan egy leader-hez illik. Mai a tőle megszokott elbűvölő eleganciával, de ugyanolyan lelkesen lakta be a színpadot, mint a többiek. Saki hardcore! Az első ami az ember eszébe jut róla, hogy mennyire szerethető, de emellett olyan meggyőző a színpadon, hogy sokaknak biztosan ezért a kedvence. És Chisato… Ha a Massara Blue Jeans alatt nem lett volna elég lehengerlő, másodikként a Forever Love-ot adták elő, ami az egyik legnagyobb kedvencem. Nehezen tudtam róla levenni a szememet. Szegény biztosan küzdött egy enyhe megfázással, ugyanis néha törölgette az orrát 🙂 fellépés alatt, de ettől csak tökéletesebbnek tűnt. <3 A közönség tökéletesen együtt élt a lányokkal. Együtt lélegeztünk, együtt dobogott a szívünk.

Egy lélegzetvételnyi szünetben

Rövidesen eljött az első MC rész, és nem sokkal utána a sorsjegyhúzás. A lányok sorban kihúztak egy-egy szerencsés nézőt, és mikor Airira került a sor, a közösségi oldalakon előre megtervezettek szerint felhangzott a nézőtérről a Happy Birthday. A lányok imádták.

A nézőtér felváltva robbant fel és andalodott el a setlisten, a közönségkedvenceken az épület szinte megemelkedett. Az utolsó dal után a lányok visszavonultak, a rajongók pedig előhúzták az újabb előre egyeztetett projektet: énekelni kezdték a Gamusha LIFE-ot. Következett a skandálás, aztán újra a Gamusha LIFE, míg a C-ute átöltözött. Egészen megindító pillanatok voltak.
A lányok visszatértek, és olyan dalokkal koronázták meg a koncertet, mint a Final Squall, a Dance de Bakoon!, és a JUMP! Az extra ráadás pedig nem is lehetett volna más, mint a Gamusha LIFE. A koncerttörölközők a magasban, Take lerohant hozzánk az emeletről megölelni minket, Chisato és Saki pedig könnyekkel búcsúztak. Felejthetetlen.

A Gamusha LIFE az extra ráadásban <3

A koncert után mindenki csak azt tudta mondogatni: Fantastic! Sugoi! Senki nem tudott napirendre térni. Ismét összefutottunk Mary-vel Angliából, akivel a sorban találkoztunk, és beültünk a La Cigale kávézójába meginni néhány koktélt. Természetesen jó magyar lovagokhoz méltóan felajánlottuk neki, hogy hazakísérjük a késői időpontra való tekintettel, amit el is fogadott. :3

Nehéz volt elaludni, de a másnapi közönségtalálkozó előtt muszáj volt pihenni. 14 órakor kezdődött, Andrissal pedig úgy gondoltuk, hogy elég lesz egy órával előbb odaérnünk. Mikor megláttuk a kb 150 fős sort, inkább elmentünk meginni még egy kávét „már minden mindegy” alapon. Aztán bejutottunk, és újra elkezdődött a csoda. A lányok gyönyörűek voltak!!
A japánt persze lefordították franciára, ekkor el is hangzott a következő dialógus:
– Ez tök jó, semmit sem fogunk érteni. Végül is, erről szól az életünk.
– Igen, csak most élőben nem értjük.

Andris éppen lecsap egy magányosan szomorkodó rajongóra, aki ezután már vigyorgott is!

Az előző naphoz hasonlóan most is megkértünk egy közelben lévő francia rajongót, hogy legyen szíves szóljon nekünk, ha a mi számunkat húzzák ki. Sok dolga sajnos nem akadt velünk, mert mások lettek a szerencsések, de az ő örömüknek is örültünk. Az egyik fiú például, mikor meghallotta a saját számát, sírva fakadt örömében.
A C-ute előadta még a Life is STEP!-et, visszakötözték Chissa-san ruhájára a tánc közben meglazult masnit, következett a Campus Life, és átadták a színpadot a francia MC-nek. Szerencsére volt olyan szervezői készséggel is megáldott fan, aki megkért egy angolul tudót, hogy mondják el a teendőket azoknak is, akik az előző két nyelvet nem értik. Következett a sorban állás. És az őrület.

A C-ute egy kisebb teremben foglalt helyet egy pult mögött állva, és a biztonsági őrök szigorú vezényletével velük lehetett high-toucholni, azaz finoman összepacsizni. Beszélgetni nem lehetett, de egy-egy szót mondhatott bárki.

A Hello! Project Magyarország ajándéka a C-ute csapatának

Az első lány, aki kijött a teremből, zokogni kezdett örömében. Nem elpityeredett, nem sírni kezdett, hanem zokogni. Andrissal összenéztünk.
Harapni lehetett az izgalmat. Leültünk a nézőtérre, és vártunk türelemmel. A sor csak kígyózott, de egyre fogyott. Nem sok mindenre emlékszem azokból a percekből, míg sorban álltam, de az „Úristen” sokszor elhangzott… Andris kérdezte, hogy előbb szeretnék-e menni, vagy utána, de lovagiasan felajánlotta, hogy menjek csak előre, így ha összeesnék az izgalomtól, majd felsegít. 😀 Mikor már csak méterek választottak el a terem bejáratától, eufóriában voltunk. A táskánk velünk volt, de odaszóltam egy biztonsági őrnek, hogy barátom, bocs, ezt ide most ledobom, oké? Persze, hogy oké volt. Táska nélkül megyünk be.
És rám került a sor. Azt az érzést egyszer mindenkinek át kell élnie. Ott álltak Ők, a C-ute. Már régen elhatároztam, hogy ha egyszer mondhatok nekik valamit, akkor köszönetet fogok. Akik előttem voltak, ők is így tettek. Egy japán fiú bele akart kezdeni egy hosszabb mondatba, de a biztonsági őr finoman odébb nyomta a vállát megragadva. Még egy lépés, és én következtem.
Ott álltam Maimi előtt. Leírhatatlan volt. Ahogyan a többiek is, nagyon finom pacsit kaptam, és „arigatou”. Ő is szintúgy. Mindezt úgy, hogy egymás szemébe néztünk. Hogy mennyire szép közelről! Ott már nem tudtam izgulni. Teljesen letaglóztak.
Jöttek sorban Saki, aki tényleg annyira imádnivaló, és aranyos. Aztán Airi. Airinak annyira különleges arca van! És a szeme! Nem hittem el. Aztán odaértem Chisato-hoz… Chisato számomra a minden. És az Ő szeme a leggyönyörűbb. Mikor mosolyog, felfelé ível mint egy szépséges félhold. És most belenézhettem ezekbe a szemekbe. „Arigatou, Chissa-san.” Ő belenézett a szemembe, rám mosolygott, és ő is megköszönte. Életem egyik leggyönyörűbb pillanata! Tovább kellett mennem, a sor végén Maimai állt. Istenem, mennyire szép az a lány is! Vele is lepacsiztam, neki is köszönetet mondtam, és az őrök kiirányítottak. Andris jött utánam. Arra emlékszem, hogy mantrázom neki: „Istenem, a szemembe nézett. Milyen gyönyörű szeme van! Belenézhettem a szemébe.” Megtettünk 15 métert, bekerültünk az előtérbe, ahol megálltak a többiek is, és kicsordultak a könnyeim. :S

Senki nem tudott felocsúdni. A La Cigale előtti terület egy boldog wotagyűjtőhellyé változott. Mindenki mesélte az élményeit, ujjongott, vagy éppen sírt. Eszébe sem jutott senkinek, hogy elinduljon haza, a rajongótársakkal akarta mindenki megosztani az örömét, és volt is erre befogadó készség.

Andris mindenkinek az arcára mosolyt csalt, aki egy pillanatra elfelejtette jól érezni magát. <3

Ha igazi idollal nem is, vele azért pózoltunk :3

Andris itt is kitett magáért. Meglátott egy elszontyolodott, magányos Maimai rajongót, és már ment is oda, hogy had fotózkodjon vele, és egyből felvidította. Az épületben egy kerekesszékes rajongóval fotózkodott, és az ő arcára csalt mosolyt. Aztán odakint összefutottunk egy lelkes coverkészítő lánnyal, aki egészen menő youtube csatornát gondoz, és lencsevégre kaptuk őt is. Vele volt egy egészen különös élményünk is: mivel igen kihívónak találták a ruháját az egyszerű párizsi járókelők, hozzánk jött oda, hogy had legyen kicsit a társaságunkban, mert úgy nagyobb biztonságban érezné magát. Már másodszorra bizonyíthattuk lovagias nemeslelkűségünket.

A C-ute koncert emléke, és ezek a felejthetetlen pillanatok soha nem múlnak el. Hiába ittuk aznap éjszaka a legfinomabb francia borokat egy hangulatos kis kocsmában, egymás párás tekintetében rendre csak azt láttuk, hogy odabenn még mindig a C-ute zakatol, és a gyönyörű Chisato…

Szólj hozzá a bejegyzéshez

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.