Ex-ceed


img20100727071453Az Ex-ceed kevert csapat

Ex-ceed! négytagú unit, amelyet a 2010-es Shanghai Világkiállításra hoztak létre. Nevük jelentése a világkiállítás angol nevéből „expo” ered, melyhez a „ceed” szót úgy kapcsolták, hogy jelképezze az országok közötti versengést, s hogy Japán kiemelkedik a többi versenyző közül. A „ceed” szó hasonló hangzású, mint a „seed” („mag”), ami arra utal, hogy a csapat aranyosságával elhinti a boldogság magvait a világban.

Tagok:

A  Ex-ceed  történelme

2010
Május 16-án egy nemzetközi shanghai adón, a „Music Story in Japan” című TV-műsorban jelentette be a csapat megalakulását Junjun és Linlin. Mivel olvasták egy magazinban, hogy Natsuyaki Miyabi egyszer szeretne elutazni Kínába, ünnepélyesen meghívták, legyen ő is a csapat tagja. Miután már hárman voltak, meghívták Kusumi Koharu-t is, mert szerintük vicces a lány kínai kiejtése. Júniusban a csapat fellépett Shanghaiban, ahol H!P dalokon kívül egy kínai dalt is előadtak. Októberben a hivatalos Világkiállításon is felléptek. Decemberben bejelentették, hogy Junjun és Linlin elhagyja a Morning Musume-t, a Hello! Project-et, és az Ex-ceed!-et is.