Hello! Project Tudástár > Kobushi Factory

 

KobushiFactoryTransparenta Kobushi Factory logója


A Kobushi Factory

Kobushi Factory (こぶしファクトリー) 2015-ben a Hello! Project Kenshuusei 8 tagjából létrehozott csapat. Nevük többféle jelentést hordoz, a „kobushi” egyrészt utal a japánul hasonló nevű liliomfa fehér virágára, mely a tavasz és a báj jelképe az országban, valamint jelképezi az erőt, hiszen ugyanígy ejtik japánul az öklöt is. A „factory” szó pedig a Berryz Koubou tagjaitól származik és emlékeztet a csapatukra, mivel a „koubou” szó műhelyt, gyárat jelent, illetve ők is 8 tagú csapatként kezdték. Mindemellett pedig mivel a Berryz Koubou hiátusának kezdete előtt néhány nappal jelentették be az új csapat nevét, kedves gesztus az elnevezés a csapat rajongói felé és tisztelgés a lányok hosszú évekig tartó munkája előtt. 2020. március 30-án feloszlottak.

Tagok:

Volt tagok

A Kobushi Factory történelme

2015
Január másodikán a H!P aktuális téli koncertjén bejelentették, hogy a H!P Kenshuusei 8 tagjából új unitot hoznak létre. Nevüket azonban csak február 25-én hozták nyilvánosságra, s egyúttal azt is bejelentették, hogy a csapat megjelentet márciusban egy indie DVD kislemezt, Nen ni wa Nen / Survivor címmel. Mindkét dal a Weekend Survivor musicalben volt hallható, amiben a Kobushi Factory tagjai, valamint Sudo Maasa is játszott március 27-től április 5-ig. Júniusban bejelentették, hogy az ősszel major előadóként is debütálni fognak, s megjelenik első major kislemezük is! Novemberben elnyerték az 57. Japan Record Award „Legjobb új előadó” díját.

2016-2017
2016 októberében az Uta-navi! zenei műsorban „Kobushi Factory no Dosukoi! Teikiben” címmel önálló szereplési lehetőséget kaptak, amit a tagok felváltva vezettek. 2017 tavaszán indult „JK Ninja girls” című musical-ük, amiből az év nyarára film is készült. Nyáron Fujii Rio, ősszel Ogawa Rena, télen Taguchi Natsumi hagyta el a csapatot hirtelen.

2018-2019
2018 áprilisában elindul önálló rádióműsoruk, a „Kobushi Factory no Yozora de Aimashou”. Nyáron a Tsubaki Factoryval közreműködve digitálisan megjelentették a népszerű japán gyerekdal, a „Hyokkori hyoutanjima” saját feldolgozását. 2019 áprilisában önálló részt kaptak a „Fine!!” rádióműsorban együttműködve a Sharam Q-ból Makoto-val. A műsorrész címe „Makoto・Kobushi Factory no Radio Punch!” volt. Októberben megjelent második albumuk, melyen hallható volt a „FC Machida Zelvia” TV műsor harmincadik évfordulójának tiszteletére írt daluk is, a „Yes! We Are Family”.

2020
2020 januárjában bejelentették, hogy márciusban feloszlanak. Mivel Hirose Ayaka már 2019 elején kacérkodott a gondolattal, hogy elhagyja a csapatot, leültek tárgyalni a jövőjükkel kapcsolatban. Idő közben Nomura Minami, Hamaura Ayano és Wada Sakurako is amellett döntött, hogy kilép, így meghozták a csapat feloszlatásának döntését. A továbbiakkal kapcsolatban nyilvánosságra hozták, hogy ugyan Hirose Ayaka, Nomura Minami és Hamaura Ayano elhagyják a Hello! Project-et, szeretnének továbbra is a szórakoztatóiparban dolgozni. Hirose Ayaka egyetemre akar menni, hogy zenét és dalszövegírást tanuljon, Nomura Minami színpadi színésznő szeretne lenni, Hamaura Ayano pedig modellkedni és színészkedni szeretne a jövőben. Inoue Rei nem lép ki a Hello! Projectből, Wada Sakurako viszont teljesen visszavonul majd a showbizniszből. Március 25-én megjelent első és egyetlen MV kollekciójuk, a „Kobushi Ongaku Eizou Shuu”. A világméretű koronavírus-járvány miatt több event-jüket is törölték, valamint búcsúkoncertjük is közönség nélkül zajlott, de ezt több moziban is közvetítették. Feloszlásuk másnapján a Juice=Juice új kislemezének megjelenési event-jéb bejelentették, hogy Inoue Rei csatlakozik a csapathoz.

Albumok

  1. [2016.11.30] Kobushi Sono Ichi
  2. [2017.03.29] Musical JK Ninja Girls Original Soundtrack

Kislemezek

  1. [2015.09.02] Dosukoi! Kenkyo ni Daitan / Ramen Daisuki Koizumi-san no Uta / Nen ni wa Nen (Nen’iri Ver.)
  2. [2016.02.17] Sakura Night Fever / Chotto Guchoku ni! Chototsu Moushin / Osu! Kobushi Tamashii
  3. [2016.07.27] Samba! Kobushi Janeiro / Bacchikoi Seishun! / Ora wa Ninkimono
  4. [2017.06.14] Shalala! Yareru Hazu sa / Ee ja nai ka Ninja nai ka 
  5. [2018.03.28] Kore Kara da! / Ashita Tenki ni Naare
  6. [2018.08.08] Kitto Watashi wa / Naseba Naru
  7. [2019.04.24] Oh No Ounou / Haru Urara
  8. [2020.04.04] Seishun no Hana / Start Line

Indie kislemezek

Érdekességek:

 

  • Még a hivatalos bejelentés előtt, december 27-én Miyoshi Erika a blogján véletlenül elszólta magát, hogy interjút készít a „Hello! Project új csapatával”. A nap folyamán szerkesztette a bejegyzést, hogy ez a részlet ne lehessen látható.
  • Míg a csapat átlagéletkora 14.67 év volt, ők voltak a H!P legfiatalabb csapata
  • Minden tag 1999 után született, így ők a H!P első olyan csapata, aminek tagjai a H!P megalapítása után születtek
  • Hirose Ayaka és Inoue Rei mindketten a Nice Girl Project Kenshuusei tagjai voltak, illetve mindössze egy hónapig voltak H!P Kenshuusei tagok azelőtt, hogy a csapatba kerültek volna
  • Hamaura Ayano szeretné, ha a csapat a Hello! Project leghíresebb csapata lenne egy napon
  • Shimizu Saki volt az a Berryz Koubou-ból, aki segített a csapat névadásánál
  • Szintén Saki volt az, aki a csapatot a Berryz Koubou-hoz hasonlította

 

Hivatkozások