Kudo Haruka (工藤遥)

Kudo Haruka (工藤遥) a Morning Musume 10. generációjának tagja és a Hello! Pro Egg egykori tagja. Először a Hello! Project 2010 Shinjin Kouen 3 gatsu ~Yokohama Gold!~ koncerten mutatták be.

Életrajz
2010
Március 27-én a 2010-es Hello! Project Shinjin Kouen 3gatsu ~Yokohama Gold!~ mutatták be a Hello! Pro Egg új tagjaként.
Haruka május 1-jén debütált, a  Hello Fest in Odaiba Gurume Park fesztiválon.

2011
Kudo Harukát választották ki a Morning Musume 10. generációs meghallgatásán, hogy szeptember 29-én csatlakozzon a csoporthoz Iikubo Harunával, Ishida Ayumival és Sato Masakival együtt.
A 10. generáció hivatalos bemutatására ugyanazon a napon került sor, amikor a „Morning Musume Concert Tour 2011 Aki Ai Believe ~Takahashi Ai Graduation Memory Special~” koncerten bemutatták őket új tagokként, és a „Tomo” című dal előadásában is részt vettek. A végén a „Namidacchi” című dalban is részt vettek.
Haruka a Reborn ~Inochino Audition~ című színdarabban szerepelt Niigaki Risával, Tanaka Reinával, valamint a 9. generáció tagjaival együtt.
Benne volt a 1974 Ikunayo című színdarabban is Nakajima Sakival, Okai Chisatoval és Miyamoto Karinnal együtt. A színdarab december 14-18 között futott.

2012
Április 18-án bejelentették, hogy Tanaka Reina és a 9. és 10. generáció tagjai szerepelni fognak egy új színdarabban, melynek címe  Stacey’s Shoujo Saisatsu Kageki. A musical június 6-12 között futott.
Május 13-án bejelentették, hogy a Morning Musume 9. és 10. generációja, valamint a S/mileage 2. generációja eventet fognak tartani, amire a Yokohama Blitzben június 15-én, 18-án és 20-án kerül sor, Mosuma FC Event ~Gachi☆Kira~ címmel.
Augusztus 24-én bejelentették, hogy Haruka hiányozni fog a Morning Musume tevékenységekről, lehetséges meniszkusz szakadás miatt. Haruka szerint már jó ideje szenvedett a bal térdében érzett fájdalomtól. Ishida Ayumival ellentétben, aki kificamította a bokáját, Haruka részt vett a Wakuteka Take a chance ideiglenes MV-jének tánc verziójában.

2013
Január 13-án Haruka láz miatt hiányzott a Hello! Project Tanjou 15 Shuunen KinenLive 2013 Fuyu ~Bravo!~koncerturné 18:30-as előadásáról.
Május 7-én Haruka részt vett Sato Masaki „14-sai Nau Nau—!!” című születésnapi eventjén, mint vendég.

2017
Április végén bejelentették, hogy a 2017-es őszi koncertturné végén elhagyja a Morning Musume-t, valamint az egész Hello! Project-et is, hogy a későbbiekben egyetemi tanulmányaira és színészi karrierje építésére koncentrálhasson. Első szerepét 2018 februárjában a „Kaitou Sentai Lupinranger VS Keisatsu Sentai Patranger” című sorozatban játszotta, ekkor nyílt meg önálló Ameba blogja is, a „Harukamera”

 Adatok

  • Név: Kudo Haruka (工藤遥)
  • Becenév: Kuduu (くどぅー), Do (どぅー), Harukachii, Haru, Haruruu
  • Születési idő: 1999. október 27.
  • Születési hely: Saitama, Japán
  • Magasság: 159 cm
  • Vércsoport: A
  • Morning Musume szín: narancssárga
  • Hobbi: DVD-ket nézni
  • Különleges képességek: úszás, cigánykerekezés, gargarizálás
  • Kedvenc szín: világoskék, narancssárga, zöld
  • Kedvenc étel: hús, zöld tea
  • Kedvenc manga: One Piece
  • Kedvenc Morning Musume dal: Shabondama
  • Kedvenc dal a múltban: „CANDY CANDY” Kyarypamyupamyutól, „Weare! ” Kitadani Hiroshitól, „Battle Frontier” Takaya Akinától
  • Jelenlegi kedvenc dal: „Fashion Monster” Kyarypamyupamyutól, „Arienai!!! ” miwától, „Hello! Thank You!” Beckytől (a Pokepark gyerekkórus csapattal)
  • Kedvenc szavak: „Egyetlen fejlődés létezik”
  • Jelmondata: „Legyél vidám és élénk! „
  • Felnéz: Tanaka Reinára

Érdekességek

  • A Morning Musume fiús lányaként ismerik.
  • Többször is hívták „fehér szellemnek”, mert eléggé sápadt és szeret fehéret viselni.
  • Ismert arról, hogy egy tsundere.
  • A Morning Musumés meghallgatásán a 242-es volt a száma.
  • Van két öccse.
  • Szeret úszni.
  • Lefekvés előtt mindig tejet (hogy nőjön) és teát iszik.
  • Az első fellépése 2010. május 2-án, a Golden Weekeventek második napján, a „Hello! Project Presents ~ Hello☆Fest in Odaiba Gurume Park”-on volt.
  • Ismert arról, hogy rekedtes a hangja.
  • Úgy gondolja, hogy nem tud veszíteni a rekedtes hangjával és a sportképességeivel.
  • A Morning Musume tagként való bemutatása alatt azt mondta, reméli, hogy a rekedtes hangjával sok szólórészt fog kapni.
  • Ő a 4. Morning Musume tag, aki a csapat megalakulása után született.
  • Mitsui Aika azt mondta, hogy ha egy másik Hello! Project taggá válhatna, Harukává válna.
  • Jelenleg ő a Morning Musume legfiatalabb tagja.
  • A Morning Musume történelmében ő a legfiatalabb tag, 11 éves volt, amikor csatlakozott.
  • Takahashi Ai graduáló koncertjén megköszönte Ainak, hogy egy H!P koncert alatt adott neki egy egész zacskó édességet.
  • A neve azt jelenti 遥 „messze, távoli”.
  • Úgy véli, hogy a mosolya a bája.
  • A 10. generáció tagjai a generációjuk vezetőjének tekintik, amiatt, hogy ő volt az egyelten, aki előtte a Hello! Projectben benne volt.
  • Ő a harmadik Morning Musume tag, aki a Hello! Project Eggből került be, az első Linlin, a második Fukumura Mizuki.
  • A nevét gyakran ejtik „Kudou”-ként, „u”-val, ahelyett hosszabban ejtenék az „o”-t.
  • A 10. generációból ő az első, aki szóló DVD-t kapott.
  • Ő az egyelten 10. generációs tag, aki a születési hónapjának nem a 7. napján született.
  • Amikor megkérdezték, hogy a sminkjét illetően melyik a legigényesebb szempont, azt mondta, hogy nem használ túl sokat.
  • A 9. generációba is jelentkezett, de nem sikerült neki. Emiatt ő a második olyan Morning Musume tag, aki kétszer ment meghallgatásra, az első Tanaka Reina.
  • Mielőtt csatlakozott a Morning Musuméhez, a  Kanto Swimming Tournament 2010-ben versenyzett 50 méteres mellúszásban, 9-10 éves női kategóriában. Általános iskolában 595-ből 202. lett, és összesítésben 305. Azt mondta, hogy 15 éves korában újra versenyezni akar.
  • A saját generációjában ő az első, aki szóló photobookot kapott, a 9. és 10. generációból pedig a második (Sayashi Riho után).
  • Ő a második olyan tag, aki a generációjához való csatlakozása után is a legfiatalabb tag maradt, az első Fukuda Asuka volt.
  • Amikor fiatal volt, a szülei sok régi Morning Musume CD-t adtak neki, az „Ai no Tane”-t kivéve, mely az apjának a kincsei közé tartozik.
  • Nagyon rossz az angolban és a matematikában.
  • Az angol tesztben 70 pontot szerzett.
  • Nem szereti a szoknyákat és a ruhákat, ezért irigy Sayashi Rihora, aki ezeket stílusosan viseli.
  • A Morning Musumén belül Sato Masaki az egyik legjobb barátja.
  • Ő az első, aki a saját generációjában kapott egy szóló DVD-t, a 9. és 10. generáción belül pedig a második.
  • A Morning Musumében való karakterét „öcs”-nek hívta, utalva a fiús oldalára.
  • Ő a második a Morning Musumében, aki nagy rajongója a  „One Piece” mangának/animének, az első Yaguchi Mari.
  • Azt mondta, hogy a legnagyobb vágya, hogy találkozzon Oda Eiichiroval, a „One Piece” manga teremtőjével.
  • Azt mondta, ha nem lenne a Morning Musumében, a Disney show táncosa lenne és a Disney egy szereplőtagja.
  • Fél a kísértetházaktól.
  • Gyakran eszik almát a fellépések után.
  • A 2012-es Beautiful Idol General Election-on, a középiskolai csapatban harmadik lett.
  • A Jelenlegi tagok közül ő az egyetlen, aki egymás után két kislemeznél is sapkát viselt.
  • A 10. generációból neki van a legtöbb szóló DVD-je, a 9. és 10. generáció közül pedig a második legtöbb (Sayashi Riho után).
  • Ő Oda Sakura kedvenc tagja a Morning Musumében.
  • Azt mondta, hogy a Morning Musumén belül ő akar lenni az egyetlen „fiú” karakter, és arra kérte Tsunkut, hogy a 12. generációhoz ne adjon hozzá fiús lányt.
  • Ő a legfiatalabb idol, aki valaha megjelent a Big Comic Spirits magazin borítóján.
  • A MORNING MUSUME. DVD Magazine 48. részében kiderült, hogy nem tud főzni.
  • A nemrég csatlakozott tagok közül (9., 10. és 11. generáció) a Hello! Projectes karrierje alatt ő játszott a legtöbb színdarabban.

Hivatkozások:

Kudo Haruka hivatalos profilja (japán nyelvű)
Kudo Haruka hivatalos Ameba blogja (japán ynelvű)
Kudo Haruka hivatalos Instagram oldala (japán nyelvű)
A Kudo Haruka-ról szóló bejegyzések a H!P Magyarország oldalán